2024. ápr. 20. szombat
Választások 2024
Adatkezelési Tájékoztató
KORONAVÍRUS
Telekom
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla
Kincstári Start-értékpapírszámla

A nyár egyik színfoltja volt Konyáron a július 26-tól augusztus 1-ig tartó Fafaragó Tábor, ahol immár ötödik alkalommal alkottak a meghívott vendégművészek.

Drienyovszki János ebben a táborban úgy fogalmazott, hogy egy féljubileumi emléket állított az öt évnek a masszív tölgyfából készült alkotásával. Az öt különböző méretű hasáb, ami kinőtt a fából azt szimbolizálja, hogy a tábor évről-évre színvonalasabbá vált és találkozási pontot adott a fafaragó művészeknek.

Dechandt Antal által megformált éppen kinyíló növényi alakzat magokat hullajt, amit a szél széthord, és újra teremtődik a természet. A maradandóságot és a megújulást egyszerre jeleníti meg az alkotás. Az alkotó elmondása szerint a „fa szavára hallgatva” készült el ez a mű a konyári polgárok épülésére.

Deczki Kálmán „Utak” című alkotása a születéstől induló utakat jelképezi, ahogy ő fogalmazott mindannyian kapunk egy lehetőséget, egy utat, amit be kell járnunk. A csigavonal megformálásával azt akarta kifejezni, hogy nem lezártak ezek az utak, valahol a végetlenben „érnek véget”.

Győri Balázs és nyolc tanítványa készítették azt a kaput, amely a könyvtárhoz vezető bejáratnál található. Ez egy nap szimbólumot ábrázoló alföldi kapu, amelyhez egy hagyományos létékkel rendelkező, zárt hosszanti deszkázatú klasszicista elemekkel díszített kerítés tartozik.

Az alkotók nagyon jól érezték magukat az idén is településünkön, Konyáron.

 

 
Akadálymentes mód váltás
Étlap
Belterületi úthálózat fejlesztése Konyáron
Új bölcsődei férőhelyek kialakítása Konyáron
MFP kommunális eszköz beszerzése
EÜ ALAPELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSE
Konyári Családsegítő és Gyermekjóléti Szolg. fejl.
Konyár Község Önk. ASP Központhoz való csatlakozása
Magyar Falu Orvosi eszköz
Magyar Falu Orvosi eszköz 2020
VP6-7.2.1-7.4.1.2-16
Szolgálati lakás
Magyar Falu Közterület karbantartás
Magyar Falu Útfelújítás
Faluházak felújítása
Óvodai játszóudvar fejlesztés
Leader - Közösségi terek és kapcs. szolg.
Magyar Falu MFP-UHK/2021
MFP-UHK/2022.
Önkormányztai tul. lévő ingatlanok fejlesztése - 2021
MFP-KOEB/2021.
Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Konyár településen
MFP-UHJ/2023. Út, híd, járda építése/felújítása