Építéshatósági ügyek
-
Összevont építésügyi hatósági engedély
- Érkezett:
- 2009.12.03
- Találatok:
- 773
Összevont építésügyi hatósági engedély
Ki veheti igénybe?
Az építtető, ha az építmény az adott településen valósul meg.
Eljárás tárgya:
Az építtető az építési engedélyezésre vonatkozóan választhatja a külön jogszabályban meghatározott összevont építésügyi hatósági engedélyezési eljárást, amely
a) a telek beépítésével, a településképpel, az építészeti kialakítással kapcsolatos, továbbá a műemléki, régészeti, kulturális örökségvédelmi, természet-, táj- és környezetvédelmi, egészségvédelmi, talajvédelmi, életvédelmi, tűzvédelmi, valamint a műszaki követelmények (ideértve a geológiai, szeizmológiai követelményeket is) előzetes tisztázása céljából elvi építési keretengedélyezési és
b) építési engedélyezési
szakaszból áll.
Szükséges dokumentumok:
Az összevont eljárás elvi építési keretengedélyezési szakaszának megindításához:
- kitöltött összevont eljárás elvi építési keretengedély kiadása iránti kérelem
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 5. sz. mellékletében meghatározott építészeti-műszaki dokumentációt legalább három példányban és - ha a kérelem benyújtásakor még nem áll rendelkezésre a szükséges és előírt szakhatósági állásfoglalás - az érdekelt szakhatóságok számától függően további 1 példányban,
- a tervezői nyilatkozat
- a külön jogszabályban előírt esetekben a tervtanács szakmai véleménye
- ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll, az ügyben érdekelt szakhatóság állásfoglalása a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt.
Az összevont eljárás építési engedélyezési szakaszának megindításához:
- kitöltött összevont eljárás építési engedély kiadása iránti kérelem
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 5. melléklet III. fejezet 13. pontjában meghatározott egyszerűsített építészeti-műszaki dokumentáció 3 példányban, illetőleg - ha a bejelentéskor még nem áll rendelkezésre a szükséges és előírt szakhatósági állásfoglalás - az adott esetben érdekelt szakhatóságok számától függően további 1 példányban
a tervezői nyilatkozat
a külön jogszabályban előírt esetekben a tervtanács szakmai véleménye
az építési jogosultság igazolását szolgáló dokumentumok
ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll, az ügyben érdekelt szakhatóság állásfoglalása, a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt
a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. vagy 3. számú mellékletében meghatározott tevékenység vagy építmény esetén - a (2) bekezdés szerinti esetben az összes szakaszra vonatkozóan együttesen - a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés d) pont db) vagy dc) alpontja, illetőleg 10. § (2) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti döntés, a 24. § alapján lefolytatott összevont eljárás esetén az egységes környezethasználati engedély
erdőterület igénybevétele esetén ahhoz az erdészeti hatóság elvi hozzájárulása, illetve előzetes engedélye
a közút kezelőjének hozzájárulása
a) közút területén, az alatt vagy felett építmény,
b) belterületen a közút mellett ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény,
c) külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül építmény
építése esetén
a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 7. melléklet szerinti kitöltött statisztikai adatlap
termőföld esetén a termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló jogerős hatósági határozat.
Irányadó jogszabályok:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről
1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról
252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról
104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól
314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról
40/1999. (IV. 23.) FVM rendelet a területrendezési, a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról
Ügyintézési határidő:15 munkanap
Ügyintézés helye:
Derecske Város Önkormányzata
4130 Derecske, Rákóczi út 10.
(54) 410-081
-
Rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély
- Érkezett:
- 2009.12.03
- Találatok:
- 2578
Rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély
Ki veheti igénybe?
Az építtető, ha az építmény az adott településen valósul meg.
Eljárás tárgya:
Az építménynek, az építményrésznek, az önálló rendeltetési egységnek a használatbavételi, illetve fennmaradási engedélytől, ennek hiányában az eredeti, illetve meglévő rendeltetéstől eltérő használatához, ha az építési engedélyhez kötött építési tevékenységgel is együtt jár, az építésügyi hatóság engedélye (építési engedélye) szükséges.
Műemlékileg védett építménynek, önálló rendeltetési egységnek a használatbavételi, illetve fennmaradási engedélytől, ennek hiányában az eredeti, illetve meglévő rendeltetéstől - a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 1. melléklete VII. fejezetének 2. pontjában foglaltakon túlmenő - eltérő használatához a kulturális örökségvédelmi hatóság engedélye szükséges.
Az építési engedélyhez kötött építési tevékenységgel járó rendeltetés megváltoztatására irányuló engedélyezési eljárásra az építési engedélyezési eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni, ebben az esetben a rendeltetés megváltoztatásának engedélyezésére az építési engedélyt megadó határozatban kerül sor.
Szükséges dokumentumok:
- kitöltött rendeltetés-megváltoztatási engedély kiadása iránti kérelem
A) építési tevékenységgel nem járó, illetve nem építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységgel együtt járó rendeltetésmódosítás esetén:
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 5. mellékletében előírt tartalmú építészeti-műszaki dokumentáció legalább három példányban és - ha a kérelem benyújtásakor még nem áll rendelkezésre a szükséges és előírt szakhatósági állásfoglalás - az érdekelt szakhatóságok számától függően további 1 példányban
- ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll, az ügyben érdekelt szakhatóság állásfoglalása, a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt
- az építési jogosultság igazolását szolgáló dokumentumok
- a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. vagy 3. számú mellékletében meghatározott tevékenység vagy építmény esetén - a (2) bekezdés szerinti esetben az összes szakaszra vonatkozóan együttesen - a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés d) pont db) vagy dc) alpontja, illetőleg 10. § (2) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti döntés, a 24. § alapján lefolytatott összevont eljárás esetén az egységes környezethasználati engedély
- erdőterület igénybevétele esetén ahhoz az erdészeti hatóság elvi hozzájárulását, illetve előzetes engedélye,
- a közút kezelőjének hozzájárulása közút területén, az alatt vagy felett építmény építése esetén
B) építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységgel együtt járó rendeltetésmódosítás esetén
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 5. mellékletében előírt tartalmú építészeti-műszaki dokumentáció legalább három példányban és - ha a kérelem benyújtásakor még nem áll rendelkezésre a szükséges és előírt szakhatósági állásfoglalás - az érdekelt szakhatóságok számától függően további 1 példányban
- a tervezői nyilatkozat
- a külön jogszabályban előírt esetekben a tervtanács szakmai véleménye
- ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll, az ügyben érdekelt szakhatóság állásfoglalása, a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt
- az építési jogosultság igazolását szolgáló dokumentumok
- a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. vagy 3. számú mellékletében meghatározott tevékenység vagy építmény esetén - a (2) bekezdés szerinti esetben az összes szakaszra vonatkozóan együttesen - a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés d) pont db) vagy dc) alpontja, illetőleg 10. § (2) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti döntés, a 24. § alapján lefolytatott összevont eljárás esetén az egységes környezethasználati engedély
- erdőterület igénybevétele esetén ahhoz az erdészeti hatóság elvi hozzájárulása, illetve előzetes engedélye
- a közút kezelőjének hozzájárulását
a) közút területén, az alatt vagy felett építmény,
b) belterületen a közút mellett ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény,
c) külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül építmény
építése esetén,
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 7. melléklete szerinti kitöltött statisztikai adatlap
Irányadó jogszabályok:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről
1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről
104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól
314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
Ügyintézési határidő: 22 munkanap
Ügyintézés helye:
Derecske Város Önkormányzata
4130 Derecske, Köztársaság u. 87.
(54) 410-002
-
Telekalakítási engedély
- Érkezett:
- 2009.12.03
- Találatok:
- 745
Telekalakítási engedély
Ki veheti igénybe?
A telekalakítási engedélyt kérheti
a) a telekalakítással érintett telek tulajdonosa,
b) közös tulajdonban álló telek esetén bármelyik tulajdonostárs, továbbá az, aki a telekalakítással érintett földrészlet tekintetében tulajdoni igényt érvényesít, valamint az elbirtoklás megállapítása iránt polgári peres eljárást kezdeményező
c) ha a telekalakítás során legalább nyolc új építési telek keletkezik, a tulajdonostársaknak a telek területnagyság szerinti többsége.
Eljárás tárgya:
Az eljárás során a hatóság a telekalakításra vonatkozó jogszabályi előírások teljesülését vizsgálja.
Az építésügyi hatóság engedélye szükséges az alábbi telekalakítás fajtákhoz:
1. telekcsoport újraosztásához,
2. telekfelosztáshoz,
3. telekegyesítéshez és
4. telekhatár-rendezéshez.
Szükséges dokumentumok:
- kitöltött telekalakítási engedély kiadása iránti kérelem
- a telekalakítással érintett telkek fennálló állapotát tartalmazó ingatlan-nyilvántartási térkép 90 napnál nem régebbi hiteles másolatát legalább egy példányban,
- ha az ingatlan-nyilvántartási térkép másolata magassági adatot nem tartalmaz, akkor 20%-nál nagyobb átlagos lejtés esetén szintvonalas térképet,
- ha a kérelem benyújtásakor már rendelkezésre áll, az ügyben érdekelt szakhatóság állásfoglalását a hozzá tartozó, a szakhatóság által záradékolt építészeti-műszaki dokumentációval együtt.
- a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 5. sz. melléklete VIII. fejezete szerinti telekalakítási dokumentációt legalább 5 példányban,
- utat érintő telekalakítás esetén az útkategóriának, a közút területi változásának feltüntetését, valamint az útkezelő, a vasútkezelő előzetes nyilatkozatát.
Irányadó jogszabályok:
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről
1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról
343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről
104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól
314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet a telekalakításról
Ügyintézési határidő: 22 munkanap
Ügyintézés helye:
Derecske Város Önkormányzata
4130 Derecske, Köztársaság u. 87.
(54) 410-002